Sok festésre váró székem van. Sajnos, mint utólag kiderült, egyik sem egyforma. Első nekifutásra kétségbe estem, hogy akkor most mi lesz velük. Aztán agyaltunk rajta, meg másokkal is megosztottam a dilemmám. Ez mindig beválik!

Egy barátnőm mondta, hogy egy időben szék volt az éjjeliszekrénye. Tök jó ötlet, mert egyszerre teheted rá a ruháidat, és használhatod lámpa és könyv tárolására az ágy mellett.

Az is eszembe jutott, hogy a bejárat elé kirakom, és arra teszem az adott alkalomnak, évszaknak megfelelő dekorációt. Ilyen sorozat várható, aminek az első tagját most mutatom fázisfotókon.

A sztori pedig a következő:

Csiszolás után ment rá latex falfesték. Kicsit megbolondítottam a színét színezőpasztával. A csiszolás közben fontos dologra hívnám fel a figyelmeteket! Nagyon fontos pormaszkot használni!!!!! Én nem tettem, és este olyan fejgörcsöm volt, hogy kiadtam a vacsorámat is. Nem volt kellemes, de egy életre megtanultam a leckét 😀 .

Két rétegben szépen fedett a festék. Aztán akrillal vittem fel a mintát, amit magam terveztem. Végül lakkoztam.

Lakkozáskor újra tanultam valamit. Itt-ott foltos lett. Az ilyen jelenséget átvérzésnek hívják, és blokkolóval tudtam volna kiküszöbölni, vagy sötét színnel.

Van még hasonló szék, így folytatása következik a tökéletesítésnek….

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük