fbpx

Transzfer technika – tutorial

Ezúttal kicsit mélyebben foglakozunk a transzfer technikával. Az eljárás segítségével képeket – akár fekete/fehér, akár színes – vihetünk át különböző felületekre. A felület jelen esetben fa, de lehet anyag vagy kerámia is. Egy óra elkészítésén keresztül mutatom be a lépéseket.

Tehát a történet ott kezdődik, hogy van egy fa lapunk, ami az óra alapjául szolgál. Hobbi boltokban lehet ilyet venni az óraszerkezettel együtt. A natúr fát Pentart akril alapozóval festettem mindkét oldalán. Natúr alapra is dolgozhatunk, de én mindenképpen festett háttérben gondolkoztam.

A másik nagyon fontos alap a kép kiválasztása. Fontos, hogy lézeres nyomtatóval nyomtassunk a megfelelő méretben. A képet tükrözhetjük is, mert a nyomattal lefelé fogjuk átvinni a festéket a lapról.

A kiválasztott békámat nagyjából körbevágtam, és megkerestem a helyét a lapon még színével felfelé. Arra koncentráltam, hogy az óralap középső kivágása ne a béka szeménél legyen.

Ezútán megfordítottam a lapot, és ceruzával megjelöltem a fő illesztési pontokat.

 

Most jön az első fontos mozzanat. Pentart image transfer géllel bekentem a fa alap azon részeit, ahol a kép lesz.

Aztán a békás képet is.

Gyorsan kell dolgozni, és alaposan. Két irányból szoktam kenni a felületet, hogy biztosan mindenhová jusson a ragasztóból, mert különben itt-ott nem tapad meg a minta, és később könnyen ledörzsöljük. Mindkét felületet kell kenni, de a lap széleinél óvatosan. A minta nélküli felére nem kerülhet ragasztó!

Óvatosan összeillesztettem a ragasztós részeket, és nagyjából elsimítottam a kezemmel, majd egy kártya segítségével alaposabban.

Ezútán a hajszárítót vetettem be, hogy gyorsabban haladhassak. Megvárhatjuk, míg megszárad magától, de így sokkal gyorsabb. Különben is izgulunk már a végeredmény miatt, nincs idő várni. 🙂 Fontos, hogy ne legyen túl meleg, és ne tartsuk túl közel.

Ha biztosak vagyunk benne, hogy mindenhol megszáradt, akkor fogunk egy nedves szivacsot, és áttöröljük vele a papírt.

Ennyire legyen nedves:

Ezútán jön a sika-mika. Pontosabban a dörzsölés. Az ujjaink segítségével, körkörös mozdulatokkal finoman ledörzsöljük a nedves papírréteget. Nem szabad túl erősen csinálni, mert ledörzsölhetjük a képet is. Az első dörzsölésnél még kevés papír jön le.

Az egész képet átdörzsöljük, majd ismét szárítjuk.

Majd ismét nedvesítjük.

Dörzsöljük.

Itt már egész szépen láthatóvá válik a kép. Ha újból rászárítunk, akkor azonban még visszafehéredik, mert maradt rajta papír.

Ekkor ismét nedvesítünk, dörzsölünk, szárítunk, nedvesítünk, dörzsölünk. Egészen addig, amíg a szárítás után is szép éles a képünk.

A transzferálás után körbefestettem a mintát, aztán megkapta a számokat is sablon segítségével. Végül lakkoztam, és felkerültek a mutatók is.

Remélem, hogy érthetően sikerült bemutatnom a folyamatot. Ha bármi kérdésed van, szívesen válaszolok!

Kata

Kata

Share on facebook
Share on email
Share on linkedin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek

Tulipános lóca?

Hogy miért a kérdőjel? Hát azért, mert ez igazából nem is lóca, hanem pad, mégis gyakran használjuk rá a lóca szót. A lóca igazából olyan

Bemosásos technika

Festett bútornál régi hatást nem csak visszacsiszolással, vagy száraz ecset technikával érhetünk el, hanem…

Legyél te is VIP tag!